Elérhetőségek
Bakonynánán Villax Ferdinánd (1784-1857) zirci apát tevékenységének eredményeképpen az 1800-as évek elején épült a templom, a plébánia és 1801-ben az egy tantermes iskola. 1883-ban épült fel a második tanterem, majd ezt követte 1942-ben a harmadik. Ettől kezdve a bővítés felgyorsult: 1959/60-ban a negyedik, majd 1972-ben az ötödik tanterem is elkészült. Utóbbit szolgálati lakás átalakításával hozták létre. Az iskola 1980 és 1992 között a dudari Általános Iskolával összevont intézményként működött.
Bakonynánát az ismert centralizációs törekvések következtében sok éven keresztül tartó társközségi kapcsolat fűzte a szomszédos Dudar községhez. Ez idő alatt a falun a lassú elnéptelenedés és elöregedés jelei voltak megfigyelhetőek. A település fiatalokat megtartó ereje jelentősen csökkent, a társadalmi és gazdasági élet beszűkülése, monotonná válása meghatározóvá vált, még akkor is, ha az elengedhetetlenül szükséges fejlesztéseket (vezetékes ivóvízhálózat kiépítése, utcák aszfaltozása, stb.) a közös, de nem egyenrangú, vezetés nem kerülhette meg. Közigazgatásilag 1990-ben váltunk külön Dudar községtől. Ekkor kezdte el működését az önálló hivatal, az 1990-es választásokat követően pedig a képviselőtestület.
1992 szeptemberére községünk lakói társadalmi összefogással, tetőtér-beépítéssel nyolc tantermes, tornaszobás épületté varázsolták a korábban öt tantermes általános iskolát. Ezáltal újra lehetővé vált a nyolc osztályos oktatás. Az ismét önállósult nyolc tantermes, és nyolc évfolyamos iskola 1992 szeptemberében kezdte meg mőködését. Általános iskolás korú tanulóinknak nem kell többé naponta utazniuk. A Bakonynánai Német Kisebbségi Önkormányzat az 1995. decemberi választások óta tevékenykedik településünkön. Egyik fő feladatául a nemzetiségi német nyelvet is oktató általános iskolával való együttműködést, a kapcsolatok kölcsönös elmélyítését fogalmazta meg.